Szállások - New York (általános információk)

New York

MANHATTAN

New York a világ vezető pénzügyi központja. Több száz méter magas felhőkarcolók alakítják a képét. MIindenhol öltönyös figurák, rohanó tempó a jellemző. A szálláskínálat elég változatos, a nagyon egyszerűtől a nagyon luxusig minden megtalálható itt. Szálláskörkép:

Alsó kategóriás szállások

A zömében egy- illetve kétcsillagoszállástípusból igen sok van, azonban felszereltségüket illetve elhelyezkedésüket illetően érdemes megemlíteni, hogy nagyon alacsony színvonalúak, általában közösek a vizesblokkok, illetve a környék sem a legbiztonságosabbak közé tartozik. Véleményem szerint az árukat sem érik meg, ugyanis nem sokkal kerülnek kevesebbe mint egy 3 csillagos egység.

Közép kategóriás szállások

Megjegyezném, hogy az amerikai illetve az európai csillagozások merőben eltérőek, főleg az ismert nagy láncok márkáinál. A három és esetenként négycsillagos szállodák modernek, jól felszereltek, tágas szobák jellemzőek rá. Érdekes, hogy a legtöbb európai szállodában a két ágyas úgynevezett twin szobákat itt nem ismerik, ugyanis kizárólag két duplaágyas szobákat lehet kapni. Kényelem szempontjából első rendű.  Egyébként nagyon sok a független kisszálloda ebben a kategóriában, ám a nagyok sem maradhatnak ki. A középkategóriás szállások alsó árai eléggé megközelítik az alsóbb típusokét, ezért is annyira nem érik meg azok az árukat.

Nagyobb középkategóriás márkák:

***: Holiday Inn, Express by Holiday Inn, Hilton Garden Inn, Hampton Inn, Courtyard by Marriott, Four Points by Sheraton, Novotel, Doubletree by Hilton

****: Hilton, Marriott, Sheraton, Sofitel, Intercontinental

Felső kategóriás szállások

Az amerikai ötcsillagos szállodák a luxus megtestesítője. Minden földi jóval felszereltek ezek az épületek, a város ikonjai, nevüket a világon mindenhol ismerik, a legdrágább és legjobb helyeken találhatóak, áraik csillagászatiak, ugyanakkor az elegancia és a luxus felbecsülhetetlen. Az olyan nevek, mint a The Plaza vagy a Waldorf-Astoria, a Ritz-Carlton, esetleg a Four Seasons, mind-mind olyan nagy nevek, melyek jelentése a luxussal egyeznek meg.

Élet Manhattanon kívül

Persze New York nem csak Manhattanból áll, még megannyi városrész tartozik hozzá, mint Brooklyn, Bronx, Queens. Manhattan a város legszéle, a Hudson folyó másik oldala már Jersey City, azaz New Jersey. Innen nagyon egyszerű átjutni New Yorkba, a szállásárak is mérsékeltebbek. Érdemes azon az oldalon is keresgélni, igazán jó a kínálat.


Szállásunk:

Címkék: előkészületek szállás newyork hilton manhattan doubletree waldorf astoria hiltongardeninn hamptoninn

A bejegyzés trackback címe:

https://projectusa.blog.hu/api/trackback/id/tr24954918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.